Révfülöpi Általános Iskola története

Iskolánk rövid története 1922-től napjainkig

Iskolánk jogelődje 1922-ben, a Balaton partján, az egykori halszárító (gabonamagtár?) épületében kezdte meg működését, két tanítóval, Csonka Józsefné Oszoly Annával és Vánkai Annával és 72 tanulóval.

Az iskola létesítésének gondolata Arató (Auerbach) István kővágóörsi tanítótól származik

1942-ben önálló településsé vált Révfülöp, lakossága folyamatosan növekedett, az iskola 1954-ben már körzeti központi általános iskolaként működött.

A régi épület mellett az Evangélikus Tanítók Üdülőjének épületét is birtokba vették. Az „alsó” és „felső” iskolában, 10 tanteremben, 17 nevelővel és 300 tanulóval folyt az oktatás. A nyolcosztályos iskola első igazgatói 1945-1951-ig) Fonay Tibor, Nagy Gábor(?), Nagy Károly, az iskolaalapítás minden szépségét és nehézségét megélték.

Tartalmas, továbbépíthető örökséget hagytak utódaiknak, Benke Lászlónak (1951-1974) és Sütő Istvánnak (1974-1988).

1980-ban került átadásra jelenlegi épületünk az „új” iskola. A kor követelményei szerint jól felszerelt, 12 tantermes épület, amely a nevelő-oktató munka minden tárgyi feltételét biztosította, beleértve a számítógép használatot is.

Eitner József igazgatósága idején (1989-2008), 1993-tól 1997-ig, a 8 osztályos általános iskolai oktatás mellett, szakiskolai képzés is folyt intézményünkben, háziasszonyokat és dajkákat képeztünk. Ez akkor nem csupán a gyerekek és szülők számára volt előnyös, de a tanulói létszámok visszaesése miatt pedagógusaink foglalkoztatását, az intézmény gazdaságos működését is biztosította. A szakképzési törvény változása miatt kellett megszüntetnünk ezt a képzési formát.

2004-től 2008-ig zajlott iskolánk épületének szakaszos felújítása, melynek eredményeként most ismét „új” iskolának nevezhetjük.

Iskolánk, Németh László vezetésével (2008-tól), a nevelőtestület és a szülők együttműködő támogatásával a hagyományok megőrzésével, megújulásra mindig készen igyekszik betölteni hivatását, a nevelés-oktatás ügyének szolgálatát.


Iván Katalin

nyugalmazott igazgatóhelyettes

Határtalanul 2024

Határtalanul 2024 - Nyugat-Felvidéki csillagtúra. Kattints a képre a tartalomhoz!
Határtalanul 2024 - Nyugat-Felvidéki csillagtúra. Kattints a képre a tartalomhoz!

Adó 1%

A Révfülöpi Általános Iskoláért Alapítvány adószáma:
18918373-1-19
Köszönjük támogatását!

E-kréta ügyintézés infó >>

Friss híreink

Bizonyítvány másodlat ügyintézés menete

Bővebben >>

A nevelési-oktatási intézmény nyitvatartásának rendje: 07:00-18:00

Bővebben >>

Elérhetőségek

Révfülöpi Általános Iskola

OM azonosító: 037119

8253 Révfülöp, Iskola u. 5.

Tel.: 06/87-464-203

Tel.: 06/87-464-367

E-mail: revsuli.igazgato[kukac]gmail.com

Csengetési rend

Óra Szünet
1. 08.00-08.45 08.45-09.00
2. 09.00-09.45 09.45-09.55
3. 09.55-10.40 10.40-10.50
4. 10.50-11.35 11.35-11.45
5. 11.45-12.30 12.30-13.00
6. 13.00-13.45 13.45-13.55
7. 13.55-14.40 14.40-15.00
8. 15.00-15.45 15.45-16.00

Rajz és festészet oktatás a Révfülöpi Általános Iskolában

Iskolánk a Dobd a kosárba! program résztvevője. Kattints a képre a videóhoz!

Magyar Falu Program keretében meghirdetett, Iskolaépület felújítása és iskolai tornaterem, tornaszoba fejlesztése – 2022 című, MFP-ITF/2022 kódszámú pályázat

© 2014 - Révfülöpi Általános Iskola - www.revsuli.hu